Az előző bejegyzésben szerepelt egy térkép-vázlat, mely a gyár terjeszkedésének, a telek beépülésének különböző korszakait vetíti egymásra.
A Zsolnay Gyár fejlődése 1852-1944 (Rúzsás 1954, 65)
/ajánlom a jobbklikk-kép megnyitása új ablakban üzemmódot a nagyításhoz.../
Három (valójában négy) korszakra bontva rétegződnek a gyár területén emelt épületek (egy kis pontatlanság mintha lenne, a jelenlegi apartmanház előtti kert-terület is épületként fut; igaz, ott pincék vannak...).
Külön érdekesség, ahogyan a vázlaton jól láthatóan tüntetik fel a területen elhelyezkedő parkot.
Az 1868 előtti állapotot Pécs 1865-ös kataszteri térképe is plasztikusan szemlélteti: (itt kell köszönetet mondjak az InnoTeq Kft-nek, s közvetve a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának a térképért)
Ezen a térképen számos érdekes részlet található.
Rózsaszínnel szerepelnek a már álló épületek - s tollal berajzolva egy későbbi állapot. Összevetve Rúzsás-jegyzetével, csak részben egyezik meg az ott 1886-1900 közöttre datált fejlesztésekkel. Ami arra enged következtetni, hogy a tollal berajzolt épületrészek "bőven" 1900 előttiek (jobbklikk-nagyítás :).
Másik érdekesség a területre berajzolt, a parkon/kerten keresztülvezető sétány. E szerint az észak-déli fő útvonal valahol a most az igazgatóság melletti gépkocsibehajtótól indult, s a Basamalom utcával szemben ért ki a Pálya utcára (ez volt a korabeli neve a Zsolnay útnak)..
A park 1865-ben még a rendezés előtti állapotban van, a rajzoló virágokkal, fákkal illusztrálta az ott található faunát. Sokkal izgalmasabb azonban a sétánynak a rajzolata: pihenőkkel tarkított labirintus-szerűen kanyargó ösvények, melyek vélhetően a domborzati viszonyokhoz is alkalmazkodtak.
Ami még feltűnő, az a Basamalom utca sarkától a Balokány tóig futó vízfolyás. Vélelmezem, hogy itt egy víznyerő forrás található, mely akkor még a felszínen volt.
Még egy érdekességre szeretném felhívni a figyelmet: a részletesebb felbontású térképen számos telek tulajdonosának a neve is fellelhető. A déli terület még Ereth (Erreth) János és Lajos nevén van, a Balokány Pécs város tulajdona, s a Mauzóleum körüli terület Piller Annától akkortájt került Eizner Ábrahám birtokába. A Zsolnay-, pontosabban a Zsolnay út környéki telekviszonyok alakulásáról lásd Madas József kiváló munkáját (ill. a gyűjtőmunkájából készült adatbázist).
Martyn Ferenc írása 1942-ben jelent meg Pécs szabad királyi város "Majorossy Imre Múzeumának" értesítőjében*
__________
A tehetséges ember, bármihez fogjon, keze alól mindenkor valami érdekes dolog kerül ki. A művészi képesség hordozása azonban legtöbbször lelki küzdelemmel jár; egyfelől a művésznek önnön forrongását, forradalmát kell átélnie - mely korának ítélőjévé, a jövő útmutatójává avatja - másrészt e képesség kiragadja, elveszi minden társadalmi osztálytól, szabaddá, függetlenné teszi minden kötöttségtől. Zsolnay Vilmos a festő, kivétel a mondottak alól. Művészi, festői képességei voltak, amelyek - következésképp - vándorbotot adhattak volna kezébe, hogy később, valahol jelentkezzék velük a kiművelt alkotó, aki semmi mást nem tud, vagy akar, mint hivatásának beteljesítését. Zsolnay Vilmos nyugodt kiegyensúlyozott szellem volt, olyan, mint az a karmester, aki lelkének zenekarát pontosan, tisztán vezényli, - amely zenekarban minden hangszer gazdája ismeretlen, névtelen művész - és a mű elhangzása után félreáll, menekül az ünnepléstől, mert hiszen semmi mást nem tett, mint amit tudott, jónak tartott.
Zsolnay Vilmos: Téli táj. Olajfestmény.
Zsolnay Vilmos festői műve - a kerámiával összefüggő munkásságán, kísérletein túl - főképpen kisebb méretű olajképekből áll. Érdeklődése - úgy látszik - az arckép felé hajolt, igaz, csendéletei és tájképei számban alig maradnak el a figurális művek mellett. A művészet mesterségét soha nem tanulta, hacsak nem számítjuk annak azt a fiatalkori ismeretségét, vagy barátkozást, melyet egy akkortájt Pécsett tartózkodó arcképfestővel tartott és ami valamelyes útmutatással, műhelybeli jártasság szerzésével végződhetett. Festészetében tehát maga talált ki mindent és ezt a családi hagyományon kívül, egy-két megkezdett, abbahagyott festménye igazolja legjobban; mert ezek az önképzőre jellemző módon, mindjárt végső hatásra és eredményre törekszenek, azaz olyan munkarendszerre vallanak, amelyet a fokozatosan építő festésmodor nem ismer.
Művészeti szemlélete, festői hovatartozása szerint közép-európai biedermeierhez kell sorolni képeit, noha jól ismerte a német romantikusokat és szerethette a németalföldi, vagy flamand csendélet-festőket. Zsolnay Vilmos festői oeuvre-je azonban különb dolog hatások egyesítésénél, kora és a közvetlen múlt ismereténél, több mint bensőséges ragaszkodása a festészethez, vagy annak egész életen át tartó szeretete. Zsolnay Vilmos minden képe erőfeszítés, minden szellemi értéknek latbavetése és főképpen valami szívós, magabiztos akarat, - amely a maga festői jussát, jogát kereste mindvégig - ezért szakadatlanul kitört abból a keretből, amelyben élt, és így az igazi festői ösztönnek példázata és végül, töredékeiben is megható emlékmű.
Zsolnay Vilmos nem tanult meg rajzolni; rajza néhol fogyatékos és naív, néha túlzottan gondos, a vesződség párája élteti olykor, máskor elragadóan közvetlen - festői képességei azonban rendkívüliek voltak. Festői tehetséggel született és azontúl, szépen komponált, igazi, csalhatatlan vizuális érzékkel szerkesztett, teremtett képszerű egyensúlyt. Fiatalkori képein az ecsethasználat módja, a festék feldolgozása, a széles, férfias és mégis érzékeny előadásmód, a színek tisztasága, ragyogása, az eleven, meggyőző hit és kitárulás, nagy művészek ifjúkori indulását juttatja eszünkbe. E megállapítások továbbfűzése mégis hiábavaló. Kérdezhetjük, mi lett volna belőle, hova jutott volna, ha egész életével egyedül a festés mellé szegődik. Ma nyugodtan elmondhatjuk, lehetett volna belőle olyan festő, mint Madarász Viktor volt. Zsolnay Vilmos kevésszámú, kicsiny képei előtt érezzük, hogy az élmény tisztaságát valami enyhe ború szövi át, a kor eltűnt levegőjének egy kis felhője vonul el előttünk, megérint az a világ, melyben a múlt század magyar festője, nem egyszer árván élt, vesződött... érezzük, hogy áthatotta lelkét az egyedülálló alkotó művész küzdelmes belső világa, csakhogy ennek kiteljesedéséről önmaga mondott le. Nem tudjuk, bölcsnek, vagy szerénynek nevezzük-e Zsolnay Vilmost, amikor nagy, világhírűvé vált kerámiai munkássága mellett, csupán szabad perceiben vette elő festő szerszámait, amelyekkel az összegyűlt, kiszabadulásra váró alkotó erő szokatlant teremtett, (egyik vásznán - mondják egy esztendő erőfeszítése - a gyümölcsök, mint valami sziklaomladék görögnek alá és a virágokból sűrű erdő, rejtelmes bozót alakul), vagy mindenekelőtt, kizárólagosan festőnek, magányos, egyedülálló művésznek, kinek életével nagyranövő porta termett, melyben rendet kellett tartania, tovább építeni és aki így, a történések sodrában csak ritkán, egyre ritkábban ajándékozhatott magának egy-egy szabad órát. Utódait azonban megajándékozta gazdag lelke sokrétű alkotóképességének valamelyikével - unokájában Mattyasovszky Zsolnay Lászlóban, éppen a festő nőtt legnagyobbá. Zsolnay Viloms lelki szükségességéből egyedül magának festett, és ha ma különösképp képeiről szólunk, nem fedeztük fel, nem értékeltünk át egy régi művészt, hanem csupán szelleme egyik csiszolt, ritkán látott oldalán csillant meg a fény.
___________________
*
Martyn Ferenc: A festő Zsolnay Vilmos
Pécs szabad királyi város "Majorossy Imre Múzeumának" 1942. évi
Értesítője. Szerkesztette: dr. Török Gyula
kiadja: Pécs szabad királyi város "Majorossy Imre Múzeuma" (79-81.o.) képek forrása: u.o. 80.o., ill. Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás, Zsolnay Negyed
A Zsolnay kert egy igazi posztmodern konstrukció. Mert mi mással is lehetne magyarázni a frissen telepített fűszerkertbe ültetett szőlősorokat az árnyékos lombkoronák hűvösében? Vagy a szabadtéri színpad aljában megbúvó sziklakertet a stilizált kopjafák mögött? A kert, illetve a park ezeket leszámítva is módfelett eklektikus. A déli területen egy félbemaradt ökológiai kísérlet szemtanúi vagyunk, ahol a tájépítészek koncepcióját a beruházás pénzügyi spúrmájszterei herélték ki. Pedig az ide álmodott egyetem-kert még töredékességében is izgalmasabb, mint az északi oldal díszkertje ginkgofástól, szőlőültetvényestől. A Zsolnay Negyed északi oldalán valljuk be, nem rózsás a helyzet; úgy tűnik, a negyed felújításakor a park rendezésének koncepciójára is a fiskális szempontok hatottak elsősorban. Egyfelől látszik az igyekezet, hogy azt a tizenkilencedik század végi állapotot konzerválják, amely jellemzően az észak-déli tengely mentén kialakult díszkert-struktúrát jelenti. Másfelől az új épületek (m21, a játszótér környéke a Planetárium kupolájával) révén létrejövő parkrésszel mintha nemigen tudtak volna megküzdeni. A füvesítés és a relatíve alacsony igényű (olcsó) bukszusok között megjelentek az alkalmi próbálkozások. A magyar kertkultúrából nélkülözhetetlen minimalista "sziklakert" a szabadtéri színpad alatti kopjafákkal, nefelejcsestől jól példázza ezt a stílustörést. Még akkor is, ha az elvileg "nemes ügyet" szolgál - a nemzeti összetartozást szimbolizálja. S értem én az utalást is a valamikori szőlő-dombra, de akkor miért nincsenek rózsabokrok a "Zöld-ház" alatt, miért nincsenek zöldség- és gyümölcskertek? Hol maradnak a valamikori patakok, vagy az abból létrehozott mesterséges tavacska? Egyébiránt a szőlő-ültetvényt még maga Zsolnay Vilmos számolta fel az 1880-as évek építkezései során; a nagypolgári környezetnek és ethosznak már nem felelt meg a szőlősorok látványa. Miképpen is fogadhatta volna a vendégeket, köztük Ferenc Józsefet a lugasok és szőlőkarók közt? A Zsolnay park mai koncepciótlansága leginkább abban a keretben láttatható, ahogyan a kert múltjának bizonyos elemeit szubjektív módon válogatva emelik ki a fenntartók; ebben a legkülönfélébb szürreális elemek fokozzák az amúgy is jelenlévő entrópiát: a kiskertekbe kiültetett karácsonyi fenyőfákat idéző fasor a vasúti kerítés mellett; a sziklakert kopjafástól, nefelejcsestől; a mindenfelé esztelenül erőltetett muskátlik; a növényzet és földtakaró híján gigantikus gilisztákként kanyargó, földbe épített öntözőcsövek; a kavicsok alól lépten-nyomon előtűnő szigetelésfoszlányok mind-mind egyfajta sajátos szellemi igénytelenség lenyomatai. S hová lett már az E78 lapostetejére álmodott zöldtető vitalitása? Ma már csak kiszikkadt nyomait látjuk, mely inkább hasonlít valamiféle gyomfelverte lapostetőre.
Pedig vannak jól sikerült kertészeti megoldások is; levendulával ritkán lehet tévedni, szemet gyönyörködtető, mikor virágzásnak indul. Csakúgy hozzáértő kezekről árulkodnak a formára nyírt bukszusok, vagy éppen a fűszerkert-maradványai; a felelős gazda keze nyomát láttatják a rendszeres öntözések, metszések a tavaszi-nyári szezonban. De mint látható, a gondosság és a kertész lehetőségei javarészt kevésnek bizonyulnak az öröklött helyzet következtében, melyet a vezetői improvizáció is szeszélyez.
Pedig emlékeim szerint a Zsolnay Gyár rehabilitációjának egyik hangsúlyos eleme volt a sokhektáros ingatlan szabad területeinek, parkjának kertészeti revitalizációja. A több szempontból is összetett munka során különböző léptékű átalakítások zajlottak: - a déli területre álmodott egyetemkert - mint látjuk - töredékes maradt (erről bővebben itt olvasható egy rövidebb esettanulmány) - az ún. „Zöld ház” – Bóbita Bábszínház – alatti részen lényegében a terület füvesítése történt. Ami abból a szempontból izgalmas kérdés, mivel a XIX században valószínűsíthetően itt működött Zsolnay Vilmos kertészetének egy jelentős része egészen lefelé a mai Pirogránit területéig; nem csak zöldséget-gyümölcsöt termesztettek itt, hanem virágkertészet is működött tbk. lenyűgöző rózsabokrokkal - a Labor/Látogatóközpont körülötti területek parkosítási munkálatai, beleértve az észak-déli összekötő sétány körülötti részt is - ez jószerével az öröklött építészeti környezet megóvását jelentette .
A Parkolóháztól délre fekvő területre, ill. a Művészeti Kar ottani épületei közé tervezett egyetemi kert esetében az alapkoncepció borult: javarészt elmaradt a területre tervezett újfajta-, élő természeti közeg és az elhagyott ipari tájkép egymásra vonatkoztatása. S elmaradt a terület "vizesítése" is, az ipari víz visszanemesítése, ahol még egy kisebb tó is helyet kapott volna. Ez egyébiránt egy nagyobb lélegzetvételű elképzelés kiüresedésével járt együtt városi viszonylatban. A kezdeti időkben a pécsi kultúrfővárosi évad egyik hangsúlyos – s nem is elérhetetlen – felvetése éppen az volt, hogy a föld alá vezetett, természetes vizeket újra felszínre hozzák. A Mecsekoldalról ugyanis számos forrás, patak került a túlerőltetett kommunalizálás során csatornákba, s kényszerült egyéb elvezető vízfolyásokba, vagy éppen maga vájta medrekbe. Ebből a szempontból a Zsolnay revitalizáció hatalmas adóssággal bír: mind a gyár területén, mind a kerítésen kívül több forrás fakadt, melyek a kertészet, s a gyár számára is meghatározóak voltak. Az üvegház mellett még látható is egy víznyerő kút rekonstruált építménye. A déli területre ma csővezetéken érkezik a forrásvíz, mely kb. ötven méteres felszíni, tégla- és betonteknős csörgedezés után lekerül ismét a csatornába.
A Zsolnay park jelenlegi formáját a tizenkilencedik század végére nyerte el. Az ezernyolcszázhetvenes években még szőlőültetvény található a gyár területén, az első generációs épületek alatt. A mai Felsővámház és a Zsolnay utcák közötti területen a ház körül található szép fákon és néhány szőlőtől és egy öreg gyümölcsöskerten túl a telek sivárnak tekinthető – írja Zsolnay Teréz. „Hajdan itt a Havi-hegytől le a rétekig lankás domb húzódhatott, mivel azonban évszázadok óta innen hordták a téglavetéshez alkalmas agyagos földet, a terep gidres-gödrös lett.” (Zsolnay 1974, 21)
Amikor Zsolnay Vilmos megvette az első telekrészeket, még állt néhány – működő, illetve romos - téglaégető kemence. A romok közt burjánzott a városi szemét, melyet nagyszabású földmunka és tereprendezés során tüntettek el.
A gyár kertje kezdetben 2200 négyszögöl volt, a millennium évére több mint hétszeresére nőtt annak területe. Ez a területi növekedés főként a környékbeli telkek felvásárlásával jött létre, melyeken szintén jelentős kerti kultúra volt, leginkább gyümölcsösök.
Egy Kött nevű, Németországból idecsábított kertész vezette ekkortájt a kertészetet, az ő igazgatása alatt új üvegház is épült 1880-ban. A régiben Zsolnay Vilmos ananász-termesztéssel is megpróbálkozott. Az egész sokkal inkább egy parkra hasonlított, ahol jegenyék, feketefenyők és páfrányok voltak a dimbes-dombos területen. Zsolnay Vilmos a kerítésen kívül csordogáló patakokat is bevezette a területre, s egy nagyméretű, föld alatti víztározót is épített, melyből aztán a vizet patakként vitte el a parkon keresztül. (Zsolnay 1974, 97) Más források szerint Zsolnay egy, már 1868-ban maga építette korai üvegházát alakította át Kött segítségével, mely a mai helyén is látható - ezt egy kiürült agyaglelőhely helyére húzta fel anno Zsolnay Vilmos. A kertészlak a most központi helyen álló jégverem helyén állt, a terület akkor jellemzően beépítetlen volt.
Zsolnay maga is lelkes kertész volt: dinnyetermesztésben állítólag kiemelkedő figyelemre tett szert. A kertészetben számottevő kereskedelem is zajlott már az 1860-as évektől: szőlőt termesztettek, zöldségkertet tartottak fenn, a feljegyzések szerint még articsókát és spárgát is termesztettek. Rengeteg növény virágzott a kertben: a Zöld ház alatti lejtős részt például rózsabokrok borították.
A Zsolnay kert mai formáját - építészeti struktúráját - az 1889-90-es átépítés során nyerte el, s ekkor építették az alsó- és a felső udvart összekötő utakat, valamint számos műhelyt is. Egy szintén német kertész, bizonyos Fössl segítségével alakították ki a teraszosan lejtő díszkertet, amelynek támfalait a gyárban készült terrakotta szobrokkal, virágedényekkel díszítették. A díszkert egyfajta külszíni bemutató"teremként" is funkcionált: a másod-harmadpéldányos termékekből rendszerint kerültek ide kiállításra, használatra példányok, melyek jó része ma is látható.
A két háború közt egy kisebb tó is létesült a gyár területén, tavirózsákkal. Meg kell még emlékeznünk a mostani sportpályák helyén kialakított teniszpályáról is, mely a legendák szerint Magyarország első salakos pályája volt, amit nyilvánvalóan a kert "rovására" alakítottak ki. Az üvegház feletti - Giovanni Butti tervezte - kerti pavilon egyúttal lelátó céljára is épült.
A kétezres évek átalakításai következtében eltűnt a Sikorski-házat beborító, romantizáló borostyán növényzet is.
Az üvegházat jelenleg egy borturisztikai projekt lakja be, jóllehet az még az államosítás utáni években is évelő növényekkel látta el a gyár kertjét.
2012-ben több ezer tő fűszernövényt ültettek egy fesztivál részeként városszerte, s többek közt a Zsolnayban is, és alakítottak ki egy burjánzó fűszerkertet: mások mellett kakukkfű-félék, rozmaring, szurokfű, citromfű, levendula került a kertbe.
Az ezt követő évben a fűszerkert egy részére, az árnyas fák alá harmincegynéhány tő szőlőt telepítettek: a mai kép eléggé átgondolatlan elképzelésről tanúskodik.
a feltételezett kút az üvegház mellett
belül látható, hogy ez egy kiépített, boltozatos vízelvezető járat
az E78 zöldtetős megoldása ma
a 200 köbéteres tüzivíz tároló
fenyősor a szobrászműterem és a vasúti sín között
virágzó levendula a Planetárium felett
a ginkgo fa
rózsabokor ma a Bábszínház tövében (B.A. magánakciója) valaha nagyjából ugyanitt virágozhattak
az összetartozás fája
_________________
források: Zsolnay Teréz és M. Zsolnay Margit: Zsolnay. A gyár és a család története 1863-1948. Corvina, 1974 Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay Gyár története. Művelt Nép, 1954 Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás tájékoztató anyagai, Pécs, Zsolnay Negyed. A kiállítást rendezte: Kovács Orsolya Sikorska Zsolnay Júlia: A Zsolnay gyár kertje télen, 1942 február c. festménye - Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás
ok is; levendulával ritkán lehet tévedni, szemet gyönyörködtető, mikor virágzásnak indul. Csakúgy hozzáértő kezekről árulkodnak a formára nyírt bukszusok, vagy éppen a fűszerkert-maradványai; a felelős gazda keze nyomát láttatják a rendszeres öntözések, metszések a tavaszi-nyári szezonban. De mint látható, a gondosság és a kertész lehetőségei javarészt kevésnek bizonyulnak az öröklött helyzet következtében, melyet a vezetői improvizáció is szeszélyez.
ervezett egyetemi kert esetében az alapkoncepció borult: javarészt elmaradt a területre tervezett újfajta-, élő természeti közeg és az elhagyott ipari tájkép egymásra vonatkoztatása. S elmaradt a terület "vizesítése" is, az ipari víz visszanemesítése, ahol még egy kisebb tó is helyet kapott volna.
kényszerült egyéb elvezető vízfolyásokba, vagy éppen maga vájta medrekbe. Ebből a szempontból a Zsolnay revitalizáció hatalmas adóssággal bír: mind a gyár területén, mind a kerítésen kívül több forrás fakadt, melyek a kertészet, s a gyár számára is meghatározóak voltak.
A Zsolnay park jelenlegi formáját a tizenkilencedik század végére nyerte el. Az ezernyolcszázhetvenes években még szőlőültetvény található a gyár területén, az első generációs épületek alatt. A mai Felsővámház és a Zsolnay utcák közötti területen a ház körül található szép fákon és néhány szőlőtől és egy öreg gyümölcsöskerten túl a telek sivárnak tekinthető – írja Zsolnay Teréz. „Hajdan itt a Havi-hegytől le a rétekig lankás domb húzódhatott, mivel azonban évszázadok óta innen hordták a téglavetéshez alkalmas agyagos földet, a terep gidres-gödrös lett.” (Zsolnay 1974, 21)
Zsolnay maga is lelkes kertész volt: dinnyetermesztésben állítólag kiemelkedő figyelemre tett szert. 
A Zsolnay kert mai formáját - építészeti struktúráját - az 1889-90-es átépítés során nyerte el, s 
üvegházat jelenleg egy borturisztikai projekt lakja be, jóllehet az még az államosítás utáni években is évelő növényekkel látta el a gyár kertjét.
Utolsó kommentek